Akik vasárnaponként a Dankó utca főiskolai gyülekezetét látogatjuk, mindinkább érezzük, hogy a Krisztus Szege Kápolna eklézsiája nem csupán a liturgia celebrálásának helyszíne, hanem maroknyi, élő s egyre elevenebbé váló közösség, amelynek tagjai – a Róm 12,6 értelmében – a nekik adatott kegyelem szerint szolgálnak egymásnak különféle ajándékaikkal.
Szeptember 21-én sikerült első ízben – remélhetőleg hagyományt teremtve – megvalósítanunk a főiskola lelkésze, Szabó Ildikó által inspirált szándékunkat, hogy minden hónap harmadik vasárnapját valamiképp különlegessé tegyük a gyülekezet életében.
Korábban is kitüntetett vasárnapjaink voltak ezek: ilyenkor veszünk úrvacsorát, ami önmagában is megemeli együttlétünk bensőségességét. Most azonban az élet kenyere körüli asztalközösségünket kiterjesztettük az ároni áldás záró hangjain és a pincekápolna falain túl is, hogy a nyugalom napján megélhessük és tanúsíthassuk a Prédikátor igazát (8,15): „Ezért az örömöt dicsérem, mert nincs jobb dolog az ember számára a nap alatt, mint ha eszik, iszik, és örül, és ez kíséri munkáját egész életén át, amelyet Isten adott neki a nap alatt.”
Pápai Dezső (főiskolánk könyvtárosa) László Hajnalka (teológus hallgatónk, a „Fűtött Utca” szociális munkása) és Bereczky Géza (a lelkészi hivatal munkatársa) segítségével már kora reggel hozzálátott a kondérnyi pompás gulyásleves elkészítéséhez, hogy az istentisztelet után azon melegében szervírozhassa számunkra a Wesley egyik tantermében, ahol jó húszan is egybegyűltünk az iskolapadokból rögtönzött, illőn megterített, süteményes tálakkal is megrakott nagy „ebédlőasztal” körül.
Bár Kanttal mélyen egyetértünk abban, hogy az ízletes ebédek elköltése közben folytatott szívderítő társalgás bizonyosan hozzájárul emberi rendeltetésünk betöltéséhez és a humanitás terjesztéséhez (vö. Antropologie in pragmatischer Hinsicht, AA VII., 278.), nagyigényűek lévén (s ez csak felerészt tréfa) ennyivel még nem elégedhettünk meg. Igyekeztünk – s a jövőben is igyekezni fogunk – túlteljesíteni filozófusunknak a legfőbb morális és fizikai jóra vonatkozó épületes tanácsait: A frissítő kávé után gyülekezetünk művészettörténésze, Dobrovits Orsolya kitűnő előadása révén tovább gyarapodhattunk lelkünkben és szellemünkben. Orsi ragyogó „Pieta” és „Mater dolorosa” ábrázolások sokaságán kalauzolt végig bennünket, 13-16. századi festményeket és szobrokat vetítve nekünk, rámutatva a hatástörténeti összefüggésekre, s ezzel is alapokat vetve következő „agapé-vasárnapunk” zenetörténeti tárgyú prezentációja számára.
Áldott vasárnap délutánunk volt. „Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.” (Zsolt 16,6)
Forczek Ákos
a WJLF munkatársa
teológus