Kápolnánkról - WJLF Krisztus Szege Kápolna

Go to content

Main menu:

Kápolnánkról

Krisztus Szege Kápolna


A Főiskola Krisztus Szege elnevezésű kápolnája az egykori kóser-mészárszék pincéjében található. Egy legenda szerint a romák elloptak egy szeget abból a négyből, amellyel a római katonák Krisztust akarták megfeszíteni, hogy ezáltal is csökkentsék a szenvedéseit. Ezért függött Jézus csak három szeggel a kereszten.
Az alapítók a pincerészt újították fel leghamarabb, hogy a közelben élő romáknak itt istentiszteletet tarthassanak. A pince padlózatának kövei közé egy ismert zsidó szimbólumot – Dávid csillagot – illesztettek, ezzel is utalva az épület eredeti funkciójára, valamint az alapító egyháznak a zsidóság iránti teológiai-etikai elköteleződésére.
A helyiség atmoszférája a keresztény katakombákra emlékezteti a látogatókat.
A kápolna a főiskola életének szerves részét képezi. Tanítási időben minden héten csütörtök-pénteken és szombaton, illetve a teológusok intenzív hetén minden reggel fél nyolckor félórás alkalmakat tartunk.
A kápolna a teológus-lelkész szakos hallgatóknak gyakorlóterepül is szolgál. A konzultációs hétvégek péntekjén fél kettő órai kezdettel Ágenda-gyakorlat folyik itt, melyben az istentiszteleti liturgiákat és a prédikálást gyakorolják a hallgatók. Jelesebb ünnepekkor (húsvét, karácsony) nagyobb rendezvények keretében vendégül látjuk a főiskola többi hallgatóját.

 
Back to content | Back to main menu